Nincsen állandó fodrászom. Ha éppen ráérek, betérek egy fodrászüzletbe és levágatom a hajamat. A mesternők általában a hajviseletről, esetleg az időjárásról kezdenek el beszélgetni, de az a hölgy, aki a múltkor kezelésbe vett, egészen máshogy indított:
– Képzelje, én delfin voltam az előző életemben! – Érezhető volt a hangján a büszkeség.Társalgási hangnemben kérdezem:
– Képzelje, én delfin voltam az előző életemben! – Érezhető volt a hangján a büszkeség.Társalgási hangnemben kérdezem:
– Tényleg? És ez hogyan derült ki?
A fodrásznő, ha lehet, még büszkébben:
– Reinkarnációs hipnózissal!
Nagyon vigyázva, hogy le ne lepleződjek (mármint hogy szakmai szempontból érdeklődöm), folytatom a csevegést:
– Nahát! És milyen volt delfinnek lenni?
– Reinkarnációs hipnózissal!
Nagyon vigyázva, hogy le ne lepleződjek (mármint hogy szakmai szempontból érdeklődöm), folytatom a csevegést:
– Nahát! És milyen volt delfinnek lenni?
Részletesen, nagyon érzékletesen elmeséli, hogy érezte a bőrén a tengervíz simogatását, orrában a tenger illatát, hogy hogyan játszott a többi delfinnel, és így tovább. Az is kiderült, hogy egy agykontroll-tanfolyamon, csoportos keretben vett részt a reinkarnációs hipnózison, de mire további részletekről érdeklődhettem volna, sajnos már le is nyírta a hajamat.
Tényleg vissza lehet térni hipnózissal az előző életekbe? Valaki vissza tud emlékezni rá, mi volt előző életében, és ezeket az emlékeket vissza is tudja magával hozni? – Olyan kérdések, amelyeket minden hipnóziskutató hall nem egyszer élete folyamán. (Házibulikban akár direkt kérés formájában is felmerülhet, hogy az újonnan megismert illető előző életbe visszavivő hipnózist akar „rendelni”, sőt kliensek is jönnek hipnoterápiába ilyen igénnyel.) Pár bejegyzésen keresztül arról fogok írni, amit a tudomány mai állása szerint gondolunk ezekről a dolgokról, bár a válaszom valószínűleg nem fog mindenkinek tetszeni. Nem is ez a célom, hanem az, hogy segítsem a tisztánlátást az előző életeket illetően.
A reinkarnáció (szó szerint: „újból való megjelenés a húsban”, tehát ismételten való megtestülés) az a jelenség, hogy a lélek, vagy az elpusztult élőlény más, spirituális jelentőségű vonatkozása a halál után egy másik testben újjászületik (McClelland, 2010). Az indiai vallások egyik fontos tantétele, noha olyan klasszikus indai nyelvekben, mint a páli vagy a szanszkrit, a szónak nincsen pontos megfelelője. Helyette szamszárát mondanak, ami a születés-halál-újjászületés körforgásra vonatkozik. A nyugati kultúrában a szamszára erkölcsi vetülete nagyon leegyszerűsítve jelenik meg: aki életében jót cselekszik, az magasabb létformában fog újjászületni, míg a bűnök eredménye, hogy az illető alacsonyabb rendű élőlény lesz következő életében. Mindezt a karma dönti el, amely az ok és az okozat vagy a cselekedet és a következmény törvényszerű kölcsönhatása. A dzsainista vallás szerint valóban akár növényi vagy sziklai létbe is kerülhet az, aki nem él az erkölcsi szabályok szerint. A hinduizmus és a buddhizmus filozófiai irányzatai szerint azonban ezek a létformák nem tartoznak a karmikus törvények alá, mert nem képesek a tapasztalati élmények (bhóga) átélésére. A hinduizmus szerint az önzés és a vágy alakítják úgy az ember sorsát, hogy nem képes a világot önmagát érzékelni, csak egy csalóka mását. (Ezt az érzékcsalódást – a máját – érdemes együtt tanulmányozni Pál apostol korinthusiakhoz írt levelének 13. részével, amelyben az ember világérzékeléséről úgy ír: „Mert most tükör által homályosan látunk...”) A májá által kínált érzéki gyönyörök miatti ragaszkodás miatt nem tudunk kiszakadni a körforgásból, és a lélek új és új testben való megszületésre van kényszerítve. Ebből a körforgásból csak a vágyak megtartóztatásával, a lemondással tudunk kiszakadni. A buddhizmus úgy gondolkodik az újjászületésről, hogy az semmiképpen sem a személyiségnek vagy a tudatnak új létformában való visszatérését jelenti: inkább ahhoz hasonlít ez a folyamat, amikor egy mécsest eloltunk, majd újra meggyújtunk. Ugyanaz marad-e a láng? Buddha szerint a halál után nem a lélek vándorol új testbe, hanem a gondolatok, az érzések és a cselekvések állnak össze új lélekké (Popper, 2012). Ezért az újonnan született élőlény tudatossága nem hasonlítható össze azzal, amilyen az előző életében volt. Maga Buddha is figyelmeztet rá, hogy a lélek nem változatlan, hiszen cselekedetei befolyásolják az adott létállapothoz tartozó karmikus energiáját. Tanításának nyolc alappillére van – ez az úgynevezett „Nyolc Nemes Igazság”, amelyekhez való ragaszkodás révén a karma olyan módon alakul át, hogy a fizikai léthez kötődő sóvárgásunk egyre jobban csökken. Aki a nyolc előírást betartja, az következő újjászületései során egyre közelebb jut a nirvána állapotához. Nirvána szó szerint „elfújást” jelent – azoknak a kötéseknek a teljes megszűnésére vonatkozik, amelyek a fizikai világban való újjászületés körforgásához láncolnak minket. Akárcsak a mécses lángja, amelyet az esti munka végeztével elfújunk...
Ahogy látható, az indiai vallásokban a reinkarnáció fogalma mást jelent, mint ahogy sok nyugati ember elképzeli. Anélkül, hogy meg akarnám bántani őt (vagy kétségbe vonni, hogy tényleg előző életében érezte magát), ez a felfogásbeli különbség a fodrásznő élményében is megmutatkozik. Az úgynevezett „reinkarnációs hipnózis” révén azt élte meg, hogy ő maga előző életében delfin volt. Beszámolójából úgy tűnik, hogy nagyon szeretett delfin lenni (talán jobban is, mint fodrásznő, de legalábbis nosztalgiát érez delfin-élete iránt), és még inkább, hogy az a delfin és az ő mostani személye, énje ugyanaz. Ez pedig egészen más, mint a hindu vagy buddhista felfogás szerinti, karmikus törvények szerint irányított szamszára! Nem muszáj sem pszichológusnak, de még vallási szakértőnek sem lenni, hogy észrevegyük, a fodrásznő élményében erősen jelen van valamilyen vágyott ideál, egy kellemes, gondtalan múltbéli helyzet. Mindemellett a delfin-életéről mint saját, jelenlegi énje élményeiről számol be. De vajon tényleg „saját” ez az élmény? Az a lélek, aki egykor delfin volt, most fodrásznőként született újra, és pontosan vissza tud emlékezni előző életbeli emlékeire?
Egy koreai vizsgálat szerint a hipnózis tényleg alkalmas arra, hogy olyan emlékeket idézzen fel, amelyeket a személyek előző életükre vonatkozónak tekintenek. Az eredmények értelmezéséhez fontos tudni, hogy a koreaiak mintegy negyede buddhista, negyede keresztény, felük pedig nem tartja vallásosnak magát, de befolyással van rájuk a konfuciánus hagyomány. (Bár Konfuciusz azt tanította, hogy a jelen életünket igyekezzünk erkölcsösen és harmonikusan élni, nem utasította el a lélekvándorlást.) Pyun és Kim (2009) kísérletében hatvannégy, 21-23 éves rendőrtiszti főiskolás férfihallgató vett részt. Először egy nagyobb létszámú csoport hipnotikus fogékonyságát a Harvard Hipnábilitási Csoportskálával mérték be, s ezt a hatvannégy fiatalembert úgy választották ki, hogy köztük hasonló arányban legyenek gyengén, erősen és közepesen hipnábilisok. A résztvevőknek ki kellett választania három állítás közül azt, amit magukra igaznak véltek:
1.) Úgy gondolom, hogy van előző élet.
2.) Úgy gondolom, hogy nincs előző élet.
3.) Nem tudom vagy nem gondolkoztam még rajta, hogy van-e előző élet.
A férfiak mintegy harmada (n = 35) hitt az előző életben, negyedük (n = 29) elutasító véleménnyel volt, a maradék pedig semleges álláspontot képviselt. Noha a reinkarnációs hipnózison mindenki részt vehetett, csak a hívők és a nem-hívők élményeit elemezték. A hipnózis keretében egy amerikai elmúltélet-terapeuta („past-life therapist”) által kidolgozott szöveg alkalmazásával idéztették fel a személyekkel egy előző életbeli emléküket.
Érdekes, hogy a reinkarnációval kapcsolatos hiedelem nem befolyásolta az emlékek megjelenését. A 35 hívő közül 15-nek (42%), a 29 nem-hívő közül 13-nak (44%) bukkantak fel előző élettel kapcsolatos élményei. A hipnózis iránt erősen fogékonyaknak azonban kétszer nagyobb eséllyel volt ilyen élményük, mint a gyengén hipnábilisoknak.
Négy személy állatként élte meg előző életét (tigris, róka, szarvas és medve képében), két férfi női életre emlékezett vissza, kettő pedig bőrszínt váltott (ázsiai helyett kaukázusi rasszhoz tartoztak). A személyek 80%-a azonos életkorú volt múltbéli, mint a jelenlegi életében. A legtöbben előző életükben is Koreában éltek, de változatos volt, hogy mikor. Akiknél erre is kitért az emlék, azok közül a legtöbben a Yi-dinaisztia korában éltek (amely az 1900-as évek elején halt ki). Minél magasabb volt az illető hipnábilitása, annál részletgazdagabb élményt élt át.
Az eredmények értelmezésénél a szerzők kiemelik, hogy a tigris és a medve a koreai mitológiában szereplő állatok. Egy korábbi, kanadai kutatásban (Spanos és munkatársai, 1991) minden személy előző életében is ember volt. Ez talán azzal magyarázható, hogy Észak-Amerikában a New Age irányzat tanítja a reinkarnációt, és ebben a keretben a lélek nem vált létformát az egyes életei között, míg a buddhista bölcselet szerint ez lehetséges (csak, ahogy fent írtam, minden létformának rendelkeznie kell a bhóga képességével). Spanos és munkatársai is azt találták azonban, hogy az előző élet élményei és a reinkarnációban való hit nem függ össze.
Nagyon fontos megfigyelés, hogy az erősen hipnábilis személyek hajlamosabbak előző életbeli élmények átélésére. Az erős hipnotikus fogékonyság összefügg a képzeleti bevonódással és a gazdag fantáziával. Identitás-váltás is csak az erősen fogékony személyeknél jelent meg. Egy későbbi bejegyzésben kifejtem majd, hogy az emlékezetünk rekonstruktív természetű, azaz nem egy az egyben hívjuk elő emlékeinket, hanem a felidézés során újra felépítjük, „újraalkotjuk” azokat. A hipnózis segítheti, erősítheti ezt a fajta emlékezeti munkát, és ennek eredménye lehet, hogy az erősen hipnábilisoknak részletdúsabb, érzékletesebb emlékeik vannak. Akár az előző életükről is.
Ez a kutatás természetesen nem ad választ arra a kérdésre, hogy létezik-e előző élet. Nem kérdőjelezhetjük meg, hogy a személyek élményei lehetnek valóságosak. Az azonban, hogy inkább az erősen hipnábilis férfiaknak voltak ilyen élményei, arra utalnak, hogy ezek az emlékek a reinkarnációs hipnózis termékei, nem pedig tényleges emlékek.
Tanulságos, hogy a fodrásznő érzékletesen leírja, milyen volt a tengervíz érintése a bőrén, milyen volt az illata. Ha lett volna még egy kis időnk, talán részletesen beszámolt volna arról is, hogy az úszás, a többi delfinnel való játék milyen érzéseket keltett a testében, izmaiban. Az ilyen beszámolók – erős valószerűségük miatt – tényleg kelthetik azt a benyomást, hogy valamilyen ismeretlen fizikai környezetről, amely valóban csak előző életéhez kötődhet, azért tud beszámolni az illető, mert hipnózis segítségével tényleg visszalépett korábbi létformájába.
A koreai kutatás viszont inkább azt sugallja, hogy a fodrásznő valószínűleg erősen fogékony a hipnózis iránt, és ezért volt ilyen részletgazdag, valószerűnek tűnő élménye. Ismerve a magyar fodrászok életkörülményeit, talán az sem túlzás, hogy a delfin-lét inkább a könnyedség, gondtalanság szimbóluma, és értelmezhető úgy, mint az ilyen élet utáni nosztalgikus sóvárgás vágyképe. Felismerhető ebben az emlékben a vágyteljesítés, ami mesterünk, Freud (1900/2000) szerint minden álom mozgatórugója, és amely hipnotizált személyek képeiben amúgy is gyakran megjelenik.
Popper P. (2012). Fáj-e meghalni? Budapest: Saxum Kiadó.
Pyun, Y. D., & Kim, Y. J. (2009). Experimental production of past-life memories in Hypnosis. International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 57(3), 269–278.
Spanos, N. P., Menary, E., Gabora, N. J., Dubreuil, S. C., & Dewhirst, B. (1991). Secondary identity enactments during hypnotic past-life regression: A sociocognitive perspective. Journal of Personality and Social Psychology, 61, 308–320.
Tényleg vissza lehet térni hipnózissal az előző életekbe? Valaki vissza tud emlékezni rá, mi volt előző életében, és ezeket az emlékeket vissza is tudja magával hozni? – Olyan kérdések, amelyeket minden hipnóziskutató hall nem egyszer élete folyamán. (Házibulikban akár direkt kérés formájában is felmerülhet, hogy az újonnan megismert illető előző életbe visszavivő hipnózist akar „rendelni”, sőt kliensek is jönnek hipnoterápiába ilyen igénnyel.) Pár bejegyzésen keresztül arról fogok írni, amit a tudomány mai állása szerint gondolunk ezekről a dolgokról, bár a válaszom valószínűleg nem fog mindenkinek tetszeni. Nem is ez a célom, hanem az, hogy segítsem a tisztánlátást az előző életeket illetően.
A reinkarnáció (szó szerint: „újból való megjelenés a húsban”, tehát ismételten való megtestülés) az a jelenség, hogy a lélek, vagy az elpusztult élőlény más, spirituális jelentőségű vonatkozása a halál után egy másik testben újjászületik (McClelland, 2010). Az indiai vallások egyik fontos tantétele, noha olyan klasszikus indai nyelvekben, mint a páli vagy a szanszkrit, a szónak nincsen pontos megfelelője. Helyette szamszárát mondanak, ami a születés-halál-újjászületés körforgásra vonatkozik. A nyugati kultúrában a szamszára erkölcsi vetülete nagyon leegyszerűsítve jelenik meg: aki életében jót cselekszik, az magasabb létformában fog újjászületni, míg a bűnök eredménye, hogy az illető alacsonyabb rendű élőlény lesz következő életében. Mindezt a karma dönti el, amely az ok és az okozat vagy a cselekedet és a következmény törvényszerű kölcsönhatása. A dzsainista vallás szerint valóban akár növényi vagy sziklai létbe is kerülhet az, aki nem él az erkölcsi szabályok szerint. A hinduizmus és a buddhizmus filozófiai irányzatai szerint azonban ezek a létformák nem tartoznak a karmikus törvények alá, mert nem képesek a tapasztalati élmények (bhóga) átélésére. A hinduizmus szerint az önzés és a vágy alakítják úgy az ember sorsát, hogy nem képes a világot önmagát érzékelni, csak egy csalóka mását. (Ezt az érzékcsalódást – a máját – érdemes együtt tanulmányozni Pál apostol korinthusiakhoz írt levelének 13. részével, amelyben az ember világérzékeléséről úgy ír: „Mert most tükör által homályosan látunk...”) A májá által kínált érzéki gyönyörök miatti ragaszkodás miatt nem tudunk kiszakadni a körforgásból, és a lélek új és új testben való megszületésre van kényszerítve. Ebből a körforgásból csak a vágyak megtartóztatásával, a lemondással tudunk kiszakadni. A buddhizmus úgy gondolkodik az újjászületésről, hogy az semmiképpen sem a személyiségnek vagy a tudatnak új létformában való visszatérését jelenti: inkább ahhoz hasonlít ez a folyamat, amikor egy mécsest eloltunk, majd újra meggyújtunk. Ugyanaz marad-e a láng? Buddha szerint a halál után nem a lélek vándorol új testbe, hanem a gondolatok, az érzések és a cselekvések állnak össze új lélekké (Popper, 2012). Ezért az újonnan született élőlény tudatossága nem hasonlítható össze azzal, amilyen az előző életében volt. Maga Buddha is figyelmeztet rá, hogy a lélek nem változatlan, hiszen cselekedetei befolyásolják az adott létállapothoz tartozó karmikus energiáját. Tanításának nyolc alappillére van – ez az úgynevezett „Nyolc Nemes Igazság”, amelyekhez való ragaszkodás révén a karma olyan módon alakul át, hogy a fizikai léthez kötődő sóvárgásunk egyre jobban csökken. Aki a nyolc előírást betartja, az következő újjászületései során egyre közelebb jut a nirvána állapotához. Nirvána szó szerint „elfújást” jelent – azoknak a kötéseknek a teljes megszűnésére vonatkozik, amelyek a fizikai világban való újjászületés körforgásához láncolnak minket. Akárcsak a mécses lángja, amelyet az esti munka végeztével elfújunk...
 |
| Mara, a Halál és a Vágy ura forgatja a lélekvándorlás kerekét. Relief a Dazu-sziklatemplomban, Csungking tartomány, Kína. (Forrás: Wikipédia) |
Ahogy látható, az indiai vallásokban a reinkarnáció fogalma mást jelent, mint ahogy sok nyugati ember elképzeli. Anélkül, hogy meg akarnám bántani őt (vagy kétségbe vonni, hogy tényleg előző életében érezte magát), ez a felfogásbeli különbség a fodrásznő élményében is megmutatkozik. Az úgynevezett „reinkarnációs hipnózis” révén azt élte meg, hogy ő maga előző életében delfin volt. Beszámolójából úgy tűnik, hogy nagyon szeretett delfin lenni (talán jobban is, mint fodrásznő, de legalábbis nosztalgiát érez delfin-élete iránt), és még inkább, hogy az a delfin és az ő mostani személye, énje ugyanaz. Ez pedig egészen más, mint a hindu vagy buddhista felfogás szerinti, karmikus törvények szerint irányított szamszára! Nem muszáj sem pszichológusnak, de még vallási szakértőnek sem lenni, hogy észrevegyük, a fodrásznő élményében erősen jelen van valamilyen vágyott ideál, egy kellemes, gondtalan múltbéli helyzet. Mindemellett a delfin-életéről mint saját, jelenlegi énje élményeiről számol be. De vajon tényleg „saját” ez az élmény? Az a lélek, aki egykor delfin volt, most fodrásznőként született újra, és pontosan vissza tud emlékezni előző életbeli emlékeire?
Egy koreai vizsgálat szerint a hipnózis tényleg alkalmas arra, hogy olyan emlékeket idézzen fel, amelyeket a személyek előző életükre vonatkozónak tekintenek. Az eredmények értelmezéséhez fontos tudni, hogy a koreaiak mintegy negyede buddhista, negyede keresztény, felük pedig nem tartja vallásosnak magát, de befolyással van rájuk a konfuciánus hagyomány. (Bár Konfuciusz azt tanította, hogy a jelen életünket igyekezzünk erkölcsösen és harmonikusan élni, nem utasította el a lélekvándorlást.) Pyun és Kim (2009) kísérletében hatvannégy, 21-23 éves rendőrtiszti főiskolás férfihallgató vett részt. Először egy nagyobb létszámú csoport hipnotikus fogékonyságát a Harvard Hipnábilitási Csoportskálával mérték be, s ezt a hatvannégy fiatalembert úgy választották ki, hogy köztük hasonló arányban legyenek gyengén, erősen és közepesen hipnábilisok. A résztvevőknek ki kellett választania három állítás közül azt, amit magukra igaznak véltek:
1.) Úgy gondolom, hogy van előző élet.
2.) Úgy gondolom, hogy nincs előző élet.
3.) Nem tudom vagy nem gondolkoztam még rajta, hogy van-e előző élet.
A férfiak mintegy harmada (n = 35) hitt az előző életben, negyedük (n = 29) elutasító véleménnyel volt, a maradék pedig semleges álláspontot képviselt. Noha a reinkarnációs hipnózison mindenki részt vehetett, csak a hívők és a nem-hívők élményeit elemezték. A hipnózis keretében egy amerikai elmúltélet-terapeuta („past-life therapist”) által kidolgozott szöveg alkalmazásával idéztették fel a személyekkel egy előző életbeli emléküket.
Érdekes, hogy a reinkarnációval kapcsolatos hiedelem nem befolyásolta az emlékek megjelenését. A 35 hívő közül 15-nek (42%), a 29 nem-hívő közül 13-nak (44%) bukkantak fel előző élettel kapcsolatos élményei. A hipnózis iránt erősen fogékonyaknak azonban kétszer nagyobb eséllyel volt ilyen élményük, mint a gyengén hipnábilisoknak.
Négy személy állatként élte meg előző életét (tigris, róka, szarvas és medve képében), két férfi női életre emlékezett vissza, kettő pedig bőrszínt váltott (ázsiai helyett kaukázusi rasszhoz tartoztak). A személyek 80%-a azonos életkorú volt múltbéli, mint a jelenlegi életében. A legtöbben előző életükben is Koreában éltek, de változatos volt, hogy mikor. Akiknél erre is kitért az emlék, azok közül a legtöbben a Yi-dinaisztia korában éltek (amely az 1900-as évek elején halt ki). Minél magasabb volt az illető hipnábilitása, annál részletgazdagabb élményt élt át.
Az eredmények értelmezésénél a szerzők kiemelik, hogy a tigris és a medve a koreai mitológiában szereplő állatok. Egy korábbi, kanadai kutatásban (Spanos és munkatársai, 1991) minden személy előző életében is ember volt. Ez talán azzal magyarázható, hogy Észak-Amerikában a New Age irányzat tanítja a reinkarnációt, és ebben a keretben a lélek nem vált létformát az egyes életei között, míg a buddhista bölcselet szerint ez lehetséges (csak, ahogy fent írtam, minden létformának rendelkeznie kell a bhóga képességével). Spanos és munkatársai is azt találták azonban, hogy az előző élet élményei és a reinkarnációban való hit nem függ össze.
Nagyon fontos megfigyelés, hogy az erősen hipnábilis személyek hajlamosabbak előző életbeli élmények átélésére. Az erős hipnotikus fogékonyság összefügg a képzeleti bevonódással és a gazdag fantáziával. Identitás-váltás is csak az erősen fogékony személyeknél jelent meg. Egy későbbi bejegyzésben kifejtem majd, hogy az emlékezetünk rekonstruktív természetű, azaz nem egy az egyben hívjuk elő emlékeinket, hanem a felidézés során újra felépítjük, „újraalkotjuk” azokat. A hipnózis segítheti, erősítheti ezt a fajta emlékezeti munkát, és ennek eredménye lehet, hogy az erősen hipnábilisoknak részletdúsabb, érzékletesebb emlékeik vannak. Akár az előző életükről is.
Ez a kutatás természetesen nem ad választ arra a kérdésre, hogy létezik-e előző élet. Nem kérdőjelezhetjük meg, hogy a személyek élményei lehetnek valóságosak. Az azonban, hogy inkább az erősen hipnábilis férfiaknak voltak ilyen élményei, arra utalnak, hogy ezek az emlékek a reinkarnációs hipnózis termékei, nem pedig tényleges emlékek.
Tanulságos, hogy a fodrásznő érzékletesen leírja, milyen volt a tengervíz érintése a bőrén, milyen volt az illata. Ha lett volna még egy kis időnk, talán részletesen beszámolt volna arról is, hogy az úszás, a többi delfinnel való játék milyen érzéseket keltett a testében, izmaiban. Az ilyen beszámolók – erős valószerűségük miatt – tényleg kelthetik azt a benyomást, hogy valamilyen ismeretlen fizikai környezetről, amely valóban csak előző életéhez kötődhet, azért tud beszámolni az illető, mert hipnózis segítségével tényleg visszalépett korábbi létformájába.
A koreai kutatás viszont inkább azt sugallja, hogy a fodrásznő valószínűleg erősen fogékony a hipnózis iránt, és ezért volt ilyen részletgazdag, valószerűnek tűnő élménye. Ismerve a magyar fodrászok életkörülményeit, talán az sem túlzás, hogy a delfin-lét inkább a könnyedség, gondtalanság szimbóluma, és értelmezhető úgy, mint az ilyen élet utáni nosztalgikus sóvárgás vágyképe. Felismerhető ebben az emlékben a vágyteljesítés, ami mesterünk, Freud (1900/2000) szerint minden álom mozgatórugója, és amely hipnotizált személyek képeiben amúgy is gyakran megjelenik.
„Hogy miről álmodnak az állatok, azt nem tudom. Egy példabeszéd, amelynek közlését egy hallgatónak köszönhetem, tudni véli. Arra a kérdésre, hogy miről álmodik a liba, az a válasz, hogy a kukoricáról. Ez a két mondat magában foglalja az egész elméletet: Az álom – vágyteljesülés.” (Freud: Álomfejtés, 102. old.)Azt pedig minden eddigi kutatás és a hipnóziskutatók személyes tapasztalatai is megerősítik, hogy az erősen hipnábilis személyeknek éberen és hipnózisban is élénkebb, erőteljesebb képzeleti képei vannak, mint a hipnózis iránt kevéssé fogékonyaknak. A fodrásznő élményét tehát – ha nem fogadjuk el a reinkarnáció lehetőségét – meg tudjuk magyarázni úgy, mint erős fogékonyság és vágyteljesítő képzeleti munka együttesét. Az is emellett a gondolat mellett szól, hogy agykontroll-tanfolyamon és reinkarnációs hipnózisban valószínűleg a nagyon szkeptikus vagy nagyon motivált emberek vesznek részt. A hipnózis lehetőséget ad a mindennapi gondok, nyűgök elől való „menekülésre”, és megadhatja a szabad és könnyű élet illúzióját. Ha másképp nem, hát egy előző életben...
 |
| Forrás: Morguefile |
Irodalom
Freud, S. (1900/2000). Álomfejtés. Budapest: Helikon Kiadó.Popper P. (2012). Fáj-e meghalni? Budapest: Saxum Kiadó.
Pyun, Y. D., & Kim, Y. J. (2009). Experimental production of past-life memories in Hypnosis. International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 57(3), 269–278.
Spanos, N. P., Menary, E., Gabora, N. J., Dubreuil, S. C., & Dewhirst, B. (1991). Secondary identity enactments during hypnotic past-life regression: A sociocognitive perspective. Journal of Personality and Social Psychology, 61, 308–320.
